Budapesti programok 2024: események, koncertek, fesztiválok és kiállítások
Szarka Tamás: Kézfogás – közös éneklés a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából
A nemzet fővárosából Szarka Tamáshoz csatlakozik ahhoz a sok száz intézményhez és sok tízezer gyerekhez, akik ugyanebben az időben a saját településükön éneklik a Kézfogást. További részletek
Mérő László: Mesterséges intelligencia
Dr. Mérő László matematikus, pszichológus és publicista (korábban mesterséges intelligencia-kutató) előadása a mesterséges intelligenciák többféle nézőpontját érinti (csak a technikaiakat nem), így a hallgatóság képet kaphat arról az elképzelt jövőről, melyben már jelenleg is élünk, amely felé még robog az emberiség, és megismerheti egy általunk teremtett mesterséges tudat egyénre gyakorolt pszichológiai és egyéb, akár élettani hatásait. A MOMkult... További részletek
Cseh Tamás - Bereményi Géza: Frontátvonulás
A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős zenés színművész osztálya bemutatja Cseh Tamás és Bereményi Géza Frontátvonulás című előadását.Ecsédi rohangál az utcán, zaklatja Budapest lakosait, ugyanis a barátját keresi, a barátját Vizit, aki ott hagyta őt egy lakásban aludva két liter kávélikőr után, mert Vizinek megvilágosodása támad és el akar innen menni, máshová, valahová, bárhová, cselekedni akar amíg képes rá, a Keleti pályaudvarra szalad,... További részletek
Szarka Tamás és zenekara
Ez a koncert egy igazi zenei kavalkád, ahol Szarka Tamás legendás felvidéki népzenész és zenekara legismertebb szerzeményei lesznek hallhatók. További részletek
Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, Loyal Apples' Club
A Rackák műsorában összeolvad a magyar kultúra és a rock’n’roll forradalom szeretete, a kalotaszegi hajnali Petőfi és Gérecz verseivel, illetve Hendrix zenéjével. A Loyal Apples' Club nem csupán egy zenekar, hanem egy életérzés. További részletek
Boris Kovač Ritual Nova Trio (RS), Tudósok - Határtalan koncert
A világ egyik legjobb jazz/világzenei zeneszerzője és szaxofonosa, Boris Kovač új formációja, és drMáriás legendás együttese egy estén. További részletek
Fine Selection #163 - ADX, Sabani, Electric Boutique
Fine Selection projektünk egy nappali bulisorozat, amely mára már az egyik meghatározó eleme Budapest színes elektronikus zenei szcénájának. Zeneileg az underground house & minimal vonalra fókuszálunk. További részletek
Zenei találkozások
A művészetben ritkán fordul elő statikus működésmód: az előadók folyamatosan keresik az utat egymáshoz, a darabhoz, a szerzőkhöz. Amikor nem dolgoznak, akkor is az agyuk egy része folyamatosan azon jár, milyen művészeti alkotással szolgálhatják a közösséget. A Zenei találkozások koncert megálmodói és előadói is ilyen emberek, ezért az MVM Club koncertsorozat nyitókoncertjén ennek az áldozatos munkának a gyümölcsét élvezhetjük. A koncepció kettősen... További részletek
BatBoy
BatBoy - Ezzel születni kell lemezbemutató BatBoy debütáló albumát is a Lokálban mutatta be tavaly, stílszerű, hogy az új lemezzel is ide tér vissza. Az Ezzel születni kell közvetlen, személyes és kompromisszummentes dalai itt hallhatók először. BatBoyt elkísérik a közreműködői, akik nem mellesleg a barátai is: Bruway, Kens, Kid Diyan és Szösmoke melegítenek, valamint Geddo is tiszteletét teszi.2017 februárjában megújult külsővel és új névvel nyitott meg a... További részletek